A újkori kalandparkok rövid története

Egy kis kalandpark töri:
Az újkori kalandparkok nem is olyan régen, mindössze 15-20 éve terjedtek el Közép-Európában. Ezt megelőzően a franciák, amerikaiak és az angolok voltak a kalandparkok éllovasai. Maga az elképzelés, vagy ha úgy tetszik az alapötlet Franciaországból eredeztethető, ahol 1875-ben egy Georges Hébert nevű francia edző/tornatanár első sorban a katonai kiképzés részeként hozta létre az első ilyen jellegű létesítményt és vezette be – ahogyan ő nevezte a “Természetes módszertan”-t a gyakorlatba. Az akkori akadálypályák még első sorban a földközelben épültek, nem pedig a magasban, célja pedig a katonák fizikai és ügyességi fejlődésének elősegítése volt.
A katonai kiképzésben ez a módszer mint állandó elem a II. világháború idején jelent meg első sorban a Brit-szigeteken, „Outward Bound” néven a walesi Aberdovaey településen, a britek legfontosabb katonai kiképző intézményében.
A második világháború után a kalandparkok már csapatépítési és pedagógiai módszertani eszközként hódították meg az Egyesült Államokat és Németországot.
Hazánkban 2000 körül épült meg az első Kalandpark. (a fotó csak illusztráció)

A kerecsendi Gorilla Aréna Kalandpark 2019-ben nyitotta meg kapuit.

© 2019 Gorilla Aréna