Cserős Petra Gladiatrix-Spártai versenyző-extrém sportoló

Sok évnyi kihagyás után 2016-ban kezdtem el sportolni ismét. Funkcionális edzéssel indítottam, majd folyamatosan kacsintgattam más és másfajta sportok irányába (rúdtorna, jumpfit, stb.) 2018-ban érkezett hozzánk a céghez egy új kolléga, aki már indult több Spartan versenyen is. Addig-addig dicsérte és olyan lelkesen mesélt erről a világszerte ismert akadályversenyről, hogy végül megfűzött minket: négy kollégával karöltve elindultunk az első Spartan Race-en, amit Miskolcon, a Csanyikvölgyben rendeztek meg. Gyönyörű időnk volt, sütött a nap, hullottak a kiszáradt folyómederbe a szebbnél szebb falevelek.. ott és akkor tudtam, hogy IGEN! EZ lesz az én sportom. Nem számított, hogy hideg vízben gázoltunk, hogy nyakig sárosak voltunk, hogy az akadályok háromnegyedét hírből sem ismertük és megcsinálni sem tudtuk, hogy megszámlálhatatlan burpee volt a büntetésünk, de MEGCSINÁLTUK és ez az érzés felülmúlhatatlan!

2019 januárjában kezdtem el járni Miklovicz Gáborhoz OCR edzésre a Cross Team Egerbe. Az addig űzött köredzés és hasonló mozgásformák új értelmet nyertek, teljesen más terhelést kaptam fizikailag és szellemileg is. Az aprólékos bemelegítés után két-három erősítő rész szokott jönni, ahol nagyjából mindig meghalunk A másfél órás edzést egy 20 perces jóga zárja, amit nagyon imádok, hiszen fejben is elengedem a gyakorlatokat, ki tudok kapcsolni a nap végére. Személyeskedés nélkül: egy ilyen edzésen rengeteget lehet fejlődni rövid idő alatt, én, aki általános iskolában másztam utoljára kötelet, a második alkalommal már fel tudtam menni. Még egy példa: egy kisgyereknek természetes, hogy végigmegy a majomlétrán, a felnőttek többségének nem feltétlenül. Ezt az akadályt szintén hamar sikerült leküzdenem, igaz, a tenyeremen lévő bőr bánta. Imádom, hogy változatosak a gyakorlatok, hogy Gábor mindig újít valamit, hogy együtt nevetünk a játékos feladatok közben, de egyszerre szorítjuk a fogunkat is, és ami nagyon fontos még: remek csapat gyűlik össze egy-egy OCR edzésen, nem csak edzőtársak, de barátok is vagyunk egyben. Rengeteg új ismeretségre tettem szert, szakmailag is számíthatok bármelyikőjükre, segítve ezzel a felkészülésemet, nagyon motiváló ilyen emberek között lenni 

Ebben az évben az ötödik és hatodik versenyemre készülök, ami most október 5 és 6-án lesz Kazincbarcikán. Egyértelműen elmondhatom, hogy aki részt vesz egy Gladiátor, vagy egy Spartan futamon, azt beszippantja ez a világ. Egy-egy ilyen hétvégén hatalmas fesztiválhangulat fogadja az embert, olyan, mintha egy nagy család lenne ez a közösség. Nőként főként ajánlom ezt a sportot olyanoknak, akik szeretnének kicsit túllépni magukon, akik kihívást keresnek, akik meg szeretnék mutatni, hogy nem királylányok, hanem belevaló harcosok. Itt találkozunk tűzzel, sárral, vízzel, van emelkedő, lejtő, borzasztóan koszos leszel, fáradt, leszakadhat a tenyered, megsérülhet a lábad, bármelyik testrészed, de azt SOHA nem fogja senki elvenni tőled, hogy végig mentél egy ilyen pályán, átugrottad a tüzet és a nyakadba akasztották az érmet.

Szívből ajánlom MINDENKINEK, korosztálytól és nemtől függetlenül, hogy egyszer próbáljon ki egy OCR edzést, vagy jöjjön el egy Gladiátor futamra vagy egy Spartan versenyre, mert ez egy örök élmény!

© 2019 Gorilla Aréna