Nagyon elfogultak vagyunk a gyerekekkel szemben, de azért néhány szót kell, hogy szóljunk a felnőttek miatt is, akik néha talán még bátortalanabbak, mint a kicsik. 
A minap a fővárosból érkeztek egy vállalkozás dolgozói csapatépítő tréningre hozzánk. A földi akadálypályán nem is voltak gondok, de amikor a levegőben kellett volna ügyeskedni, bizony kiderült, hogy néhányan nem mernek elindulni a magasban a maximális biztosítás ellenére sem. Nem szokatlan ez azok között akik nem valamilyen extrém sportos háttérrel érkeznek, vagy kevesebbet sportolnak vagy főként irodai munkát végeznek, de ritka az amikor valaki teljesen leblokkol és beragad. Fóbiát persze nem lehet pillanatok alatt meggyógyítani – ahhoz több alakalom kell (amiről majd máskor írunk), de egy egyszerűbb „félszen” mindig sikerül végül átlendülni. Ehhez most sem volt szükség semmi másra mint a csapattagok-barátok segítségére, akiknek a biztatásával és türelmével sikerült átlendíteni a lefagyott társukat az első lépéseken. A biztatás, a látvány, hogy a többieknek is sikerült, a csapatért való kiállás felelősségérzete óriási segítség abban, hogy valami olyat tegyünk, amiről előzőleg azt gondoltuk, hogy nem vagyunk rá képesek.
