Ha belépünk egy kalandparkba, akkor a sok mesterséges torony, vagy ahol erre a park elhelyezkedésénél fogva lehetőség van (pl.: erdei parkok), ezek természetes megfelelője az élő fák mellett az első ami szembetűnik, hogy úgy néz ki a létesítmény, mintha egy pók az egészet átszőtte volna. Ezeknek a látszólagos fonalaknak nagyrésze ugyan acélsodrony és kender kötél, de ha figyelmesebben megnézzük a részleteket, akkor szembe fog tűnni, hogy szabad és biztonságos mozgást a hajlékony és könnyű kötelek biztosítják számunkra.
A szintetikus alapú kötelek kívülről talán egyformának tűnhetnek, de eltérő tulajdonságaik miatt felhasználási területük is jelentősen különbözik.
A terhelhetőség módja alapján két alapvető kategóriába soroljuk őket. 1, statikus, 2, dinamikus kötelek. Létezik ugyan egy félstatikus kategória is, de ez inkább csak a műszaki paraméterei alapján meghatározható, ezért a könnyebb érthetőség kedvéért most ezt elhagyhatjuk.
Ezek a kötelek ma már kizárólag körszövéses technológiával készülnek (létezik még sodort és spirál fonott kötél is). Ezekben középen egy rugalmasabb szálú mag található, amit egy sűrűn szőtt védőköpeny vesz körül. A szövés minden egyes szála (mind a mag, mind pedig a köpeny) végigér a kötél teljes hosszán. A kötél lényegi tulajdonságait a mag adja, a köpeny tulajdonképpen csak védelmi célokat szolgál. Védi a magot a fizikai sérülésektől, ultraibolya sugárzástól, stb.
A dinamikus kötelek magjának szövése lazább és rugalmasabb, megnyúlásra képes. Ez a megnyúlás adja a kötelek energiaelnyelő képességét, ami biztosítja, hogy a kötél ne azonnal, hanem fokozatosan lassítsa le és végül állítsa meg a zuhanást. Az energia amit a kötél a megnyúlással elnyel (6-8-10 %), nem a mi testünket terheli.
A statikus kötelek szövése (és alapanyaga is) ezzel szemben sűrűbb, hiszen itt nem a nyúlási képesség, hanem a terhelhetőség az egyetlen szempont.
A dinamikus kötelek a könnyebb megkülönbözhetőség kedvéért színes köpennyel készülnek, a statikus kötelek alapszíne pedig mindig fehér (néhány színes azonosító csíkot szoktak beleszőni).
A dinamikus köteleket első sorban a szikla- és hegymászók használják és ott is az elől mászó biztosításában van elsődleges szerepe. Az ő kiesésük ugyanis nem kiszámítható. Sok esetben a fal sem ad lehetőséget biztosítási pontok beiktatására, ezért előfordul, hogy akár sok-sok méterrel az utolsó biztosítási pont fölé kell mászniuk és ott történik a kiesés. Egy 10 méteres túlmászás, 20 méternyi zuhanást jelent. Ha ennek a zuhanásnak az energiájának egy részét nem nyelné el a kötél, az akár a mászó súlyos gerincsérülését is okozhatná.
Azonban a dinamikus kötelek sem egyformák. A vastagságuk alapján három kategóriába soroljuk őket. Egészkötél: 10-11 mm, félkötél: 8,5-9,5 mm, ikerkötél: 8-9 mm. Ezt a kötél végén minden esetben jelölni kell. Az egész kötél esetében egy szálat, a fél és ikerkötél esetében egyszerre két szálat használunk a mászás során (dupla szál használata esetén ha a kötél egyik szála valamilyen külső hatás miatt – pl.: leeső szikladarab – elszakadna, akkor a másik szál még mindig biztonságot nyújt).
De térjünk vissza a kalandparkba. Itt a fentebb részletesen körülírt okok miatt statikus köteleket használunk. Van ugyan mászófal a parkban, de ennek biztosítása úgynevezett „felső biztosítással” történik, ahol a biztosítási pont a mászó fölött van, ezért mindig csak annyi fölösleges kötél van kiengedve, hogy az ne feszüljön meg (ne az legyen, hogy a biztosító a mászót felhúzza a falon). Tehát itt tényleges beleesés nincs, csak beleülés és lógás.
A parkban használt kötelek maximálisan túlbiztosítottak (30-40x), nagy statikus teherbírásúak és rendkívüli a kopásállóságuk. Ezért ha rendeltetés szerűen és a biztonsági szabályok betartása mellett használjuk az eszközöket, akkor a kalandpark használata semmivel sem kockázatosabb, mintha csak a földön egy padon ülve néznénk fel a többiekre, akik éppen a magasban küzdenek a kihívásokkal.